Ilyenkor élvezhetem az erdő társaságát, fák illatát, közben madár koncerten mosolygok...és bámulom,bámulom ezer féle szépséges virágokat.

Reggelire gombás omlettet ettem...aztán fél9 körül sikerült az indulás. Első órák kicsit kemény voltak, mivel napos volt az út, de szerencsére jött az erdő is. Időben meg jöttek felhők is, így végre tudtunk napocskával bújócskázni...nagyon élvezte, ahogy én is.

Féltem, hogy nem lesz idő táblák és ezért hosszú lesz út. Mivel út közben nem tudom majd, hogy mennyit tettem meg és mennyi van hátra...de szerencsére voltak. Ráadásul, mindig meglepődtem, hogy csak ennyi van még hátra. 2 óra után már Csókakői várnál voltam. Aztán várakozás....mert Móron volt a szállás és háromnegyed 4-kor jött a busz. 

Tudod, mi a vicces?  Pohár, evő eszköz van a szobában, sőt mikró is...akkor most evő eszközt meg mikrót tányér nélkül kellene használnom? :D 

Fura bele gondolni, hogy már csak 3 hét és már önmagam előtt leszek...sírjak vagy nevessek?

"Távozásuk mélabússá tett, bár némi megkönnyebbülést is éreztem, amikor eltűntek a sötét fák között. Semmire nem volt szükségem a hátizsákból, egyszerűen csak egyedül szerettem volna maradni. "Egyedül lenni" számomra mindig is olyan volt, mintha egy valóságos helyen volnék, mintha ez nem is egy állapot, hanem inkább valami szoba volna, ahová behúzódhatom, hogy önmagam lehessek. A PTÖ-n tapasztalt mélységes magány azonban valamit változtatott ezen. Az "egyedül" már nem egy szoba volt, hanem a széles nagyvilág". 

Szó szerint a szavaimat írta le Cheryl...csak azt tenném hozzá, hogy csodálatos élmény átélni, ahogy egyedül lehetek ebben a széles nagyvilágban...

/Ma már Bakonykúton leszek/  (Bakony jön...utolsó kis magasság...ezután már Írott-kőnél megyek igazán fel felé..)

Tegnap írtam, hogy leírom az a furcsa dolgot, ami apu halálával kapcsolatos...

Születésemnél meg még jobban.

(egy percet se feledek el ebből napból...minden egyes percére emlékszek, mi hogyan is történt).

Amikor 2010 dec. 2-án Emma megszületett...sokat imádkoztam, hogy ezen napon jöjjön világra bátyám lánya, hogy halál helyett legyen újból születés...és mind ez a születésnapomon. Megkaptam...

Anna születése ráadás...

"Andi! Rájöttem..azért történt mind ez, mert Csaba (ő az apám) azt akarja, hogy arra emlékezzünk, hogy milyen boldogok voltunk."

:)

Ui.: Na ideje felöltözni. Szerintem 7-kor már van reggeli is...aztán remélem 8 előtt el tudok indulni Csókakő felé. 

/képen: apu önmagammal. /

Persze idézet is jön:

"Amikor eljutottam ahhoz a gondolathoz, hogy a PTÖ-túra a legnehezebb dolog az életemben, hirtelen megtorpantam. Nyomban helyesítettem a gondolatot. A legnehezebb dolog az életemben az volt, hogy végig kellett néznem, ahogy anya meghal, és utána nélküle kellett élnem. Az is nehéz volt, hogy elhagytam Pault, és ezzel tönkretettem a házasságunkat és az életünket, és mindezt csak azon egyszerű és megmagyarázhatatlan okból, mert úgy éreztem, ezt kell tennem. De a PTÖ-túra másképpen volt nehéz. És ez valahogy az összes többi nehéz dolgot egy árnyalatnyival megkönnyítette. Furcsa, de így történt. És talán ezt már a legelejétől fogva sejtettem. Talán ösztönös gyógymód volt az, hogy hónapokkal korábban hirtelen felkaptam azt a PTÖ-útikönyvet, amivel életem elszakadt fonalát újra összecsomózhatom."

Nehéz az út, de mintha ezzel eltűnne rossz élményeim, amiket át kellett élnem.

Elmúlt napokban sajnos elmaradt a blog írás...mondjuk tegnapelőtt elkezdtem írni, csak közben lemerült a notebook baby és mivel Somlyóvári kulcsosház előtérében éjszakáztam (mivel szobát nem kaptam felújítás miatt), így feltöltés elmaradt. Tegnap meg újból előjött a fájdalom, így este 8-9 között elaludtam.

Hosszú lenne leírni 3 napot, úgy hogy rövidített változatban írom le. Pontosabban csak azt, ami emlékeim közé kerültek...

Viszont nagy melegségben szerencsére nem is voltam éhes. Reggel meg várt Szárliget, ahol már ehetek is. 

Én még mindig azt mondom, hogy igenis vannak angyalok...Elindultam Gerecse üdülőből 8 körül, mi történt fél óra múlva? Visszaidéztem fejben, ahogy reggel táskában összepakoltam.. és rájöttem meleg pulcsit bizony ott hagytam a szobában. Meleg pulcsi ami nagyon fontos darab. Hidegben, főleg éjszaka igenis nagyon kell..Hálát mondtam Istenek, hogy eszembe juttatta még időben...tehát vissza üdülőhöz. Igaz plusz km-ek lettek, de örültem, hogy nem este vettem észre.

Kicsit ezen napon is elkezdett fájni a lábom, de azért menni tudtam, meg Betadine kenőcs használt.

Fájdalommal, de odaértem szállásra, meg leugrottam vendéglőben is enni.

Ezen napon mi volt boldogság? Hölgytől aki beengedett, kértem kis mosóport mivel ki akartam mosni a nadrágot a csap alatt. Erre felajánlotta, hogy kimossa...mondtam, hogy átvinni és elhozni nem tudom, mivel nincs váltónadrágom. Végül elvitte és vissza is hozta.

Boldogság! 36 nap után újból tiszta a ruháim. :D 

Mai 34. túrázó nap: Kijelentem egyik legjobb napom volt....Gánton állt a cél és 16kor már a célba ebédelhettem, reggel meg 9kor indultam. Legjobb az volt, hogy fájdalom mentes volt, ugyanis reggel elővettem tapaszt is, úgy éreztem előjött ennek is a ideje. Nehezen, de úgy ahogy ráraktam pár lábujjaimra. Kíváncsi voltam, hogy használni fog-e....és határozottan használt. ( biztonság kedvéért ezt lekopogom). Remélem 23 napig is használni fog...

Viszont Mindszentpuszta mellett simán elmentem...volt egy tábla amin azt írta, hogy Mindszentpuszta 450m 8perc...mentem tovább kéken, gondoltam lesz jelzés vagy valami, de nem...én meg mentem-mentem...furcsálltam is a dolgot...azt gondoltam, biztos rossz tábla volt.

Eldöntöttem filmet nézek. Egy film, ami már láttam  és tudtam lelkileg jól jön. Film címe: Zuhanás a csendbe. (youtube-on "A végtelen érintése"  címmel van fenn) 

Na akkor én itt nem sírhatok a fájdalom miatt...nem mehetek itt haza...főleg, hogy ennyit megcsináltam... (tegnap lelkileg nagyon segített).

/Holnap Csókakő a cél/

Tegnapi mese nem indult reggelivel, pedig azt hittem van étterem a szálláson, de nem baj legalább elértem a buszt.. Buszon próbáljam nem elaludni…mivel figyelni kellett hol kell leszállom. 1-2 percekre azért elaludtam, de tudtam figyelni a utat is, így hát meg lett Tokod pincék is.

Megettem  a kekszet ami pénteken szálláson kaptam, aztán 10 után elindultam újból. Mogyoróbányáig én 1 vagy másfél órát számoltam. Ehelyett fél óra és már ott is voltam. Itt viszont sok időt pihentem.. mondjuk később rájöttem, hogy előbb nem is indulhattam volna, mivel pont amikor beértem, akkor volt ebéd szünet a boltban. Boltban meg mindenképp el kellett menni, mivel tudtam, hogy több bolttal nem fogok találkozni mai napon.  Persze útra sose nem veszek semmit, mivel szörnyetegbe már nem fér semmi… mindig amit bevásárolok, azt rögtön meg is eszem.

Piliföldszentkereszt és Pusztamaró között, azért egyszer-kétszer keresni kellett a jelzést, de végül mindig megtaláltam. Amúgy azt hittem többet fogok fel felé menni…de annyira nem is volt vészes. Sokat mentem lejtőn is, ami persze még jobban tudtam élvezni.

Utolsó állomás Gerecse üdülő. Itt is meredek út jött, de sziklás volt, ami nekem bejött. Mivel így könnyebben tudtam menni, hiszen össze-vissza kellett menni. Este be is értem a célba. Viszont pecsétet elég nehezen találtam meg. Körbe-körbe mászkáltam (még jó, hogy már nem fájós a lábam) de nem találtam. Közben néztem helyet is, hogy vajon hol lesz a megfelelő helyem éjszakára. Kastély mellett találtam turistaházat…ráadásul nyitva volt az ajtó is, persze ennek még jobban megörültem.

10 perc után se találtam a pecsétet…mászkálás közben egy kis házikóból kijött egy kutyus, vagyis észre vett. Ekkor még nem láttam a csávót, de 5 perc múlva kijött. „Boldogság” gondoltam magamban.  Máris megkérdeztem merre is van a pecsét…el is mondta és végre meg is találtam.

Aztán reggelre reggelit is szokott.

És mindez tök ingyen… mint már mondtam, csodás emberek vannak.

-Köszönöm – feleltem , s szavai úgy meghatottak, hogy elszorult a torkom.”

 Mai cél Somlyóvár. (de már Koldusszálláson vagyok)

Vagyis elkezdte utolsó 27 napját a Kék-en. (remélem most már semmi miatt nem kell majd megállom).

Hát nem nevezném 100%-osan pihenésnek, mivel mászkálom kellett mindenhová...sok mindent kellett beszereztem magamnak, ami út közben nem tudtam. Elég vicces, hogy egyre több dolog nem élni túl a most  már 63 napos kihívást. :D  Szerencsére szörnyeteg meg én még bírunk...és ki is fogunk bírni. Akármilyen kánikula is lesz a következő hónapban. 

Szóval élveztem újból az Pesti életet. Hogy vissza térek-e? Az csak jövő titka...sok mindentől függ.Például hol fogom megtalálni a párom és attól is, hogy meló helyem változni fog vagy nem. Mindenesetre egy darabig, biztos otthon leszek és anyu varrodájában dolgozok, mivel Írott-kő után pénzgyűjtés lesz a főszerepben.

Jó volt ezzel tudattal végig sétálni az utcákat meg a hidat.

Zárás: Aki csak blogot követik, neki is szólok meg kaptam a csodát...cipő át lett alakítva egy csodás hölgy segítségével, így sérült kezemmel könnyebb lett a használat... :)
Csodák vannak, csak nyitott szemmel kell járni a világba...

/Na mehetünk is már tovább...hiszen ma Gerecse üdülő a cél/

Hűűű...de fura nem menni. Tegnap elkezdőzött a koncertes pihenő Pesten. Elvileg két napos lett volna, de sajnos lábaim pofonokat kapott, így 3 nap lesz/lett.

Szerda este már blogban is írtam, hogy fáj a lábam. Azt hittem ez is elmúlik ahogy eddig fájdalmak, de sajnos ez most rosszabbra fordult. Annyira megfájult, hogy még menni is nehezemre esett, viszont meglepő módon csoda történt...fájdalommal, nem menni tudással...mégis túllőttem a célon. Csütörtökön  tovább jutottam, mint a célom volt. Klastrompuszta helyett Kesztölc lett.

Alváshiánnyal nem lett problémám, reggel tudtam menni, közben pihiznél elaludtam kb fél órára, aztán ennyi. Ez elég is volt Kesztölcig, ahol jó  kis helyett találtam egy fotellel...itt már tudtam több órát is aludni. Úton, hogy mi volt, arra már nem is emlékszek.

Kaptam egy csodálatos könyvet: Müller Péter: Varázskő. Persze ez meg pláne nem fér be, de nem baj, majd Pesten pihi közben feladom postán hazára.

(ja reggel meg kaptam útravalóra két szendvicset meg 3dl almás italt).

Igazi nagy BOLDOGSÁGOSSÁG! :D  (amúgy nem is tudtam, hogy ilyen is van)

Tehát tegnap meg volt a koncert, ami 3-tól 22-ig tartott. Keresztény együttesek lépnek fel, lelkileg pont jó kor jött. Erőt, erőt kaptam, meg tudatot, hogy nem szeretném feladni. Eszemben jutott Jézus szenvedése...ha ő kibírta, akkor nekem is ki kell bírom a szenvedést. Hiszen szenvedésnek értelme van és ha erre rájövünk, kiderül, hogy szenvedésre is szükségünk van. Ezzel jön az új kezdett... (Ami nálam Írott-kőnél fog kezdődni).

Vagyis 22 napon át folyamatosan mentem, most meg pihenő, ami fura. Miközben jó ágyon feküdni, hiányzik is a séta. Kezdek félni...amikor hazaérek, milyen szar lesz út nélkül lenni. Szerintem durvára hiányozni fog a kalandos napok. Na majd kitalálok valamit... :D

"Mind jobban megbarátkoztam a túra feladásának gondolatával, és rögtön az is eszembe jutott, miért volt az egész PTÖ egy kivételesen hülye ötlet. Azért indultam el ezen az ösvényen, mert szerettem volna végiggondolni az életemet, hogy eltöprengjek mindazon, ami korábban megtört engem, s hogy így újra egésznek érezhessem magam. Csakhogy az igazság az volt - legalábbis eddig így tűnt -, hogy mindvégig kizárólag a saját fizikai szenvedésem foglalkoztatott, az viszont fel is emésztett teljesen. Amióta megkezdtem a túrát, életem gyötrelmei csak ritkán jutottak eszembe,"

"Nem menekülök el"

/Kedden elkezdődni az utolsó kemény 27 nap...remélem szenvedés helyett boldogsággal.../

Na ez az igazi boldogság...

Igaz épp írás közben mondtam "fáj a lábom"..de most már ez nem fog megállítani. Túlélem a fájdalmat is. Egyébként nem fáj folyamatosan...érdekes amikor órákat sétálok, akkor  semmi bajom vele. Csak amikor megállok és például leülök, aztán ráveszem magam indulásnak...na akkor szokott fájni. 

Azt hitte én voltam benn és hoztam ki a kaját meg italt. Végül ez mondata után elment...nem lett semmi nagy cirkusz..kaját meg italt megkaphattam.

De ezután se volt vége, mert jött a hegymászás. Na erre tényleg nem gondoltam indulás előtt. 

Amúgy folyamatosan kapok meglepetéseket, mindig az hiszem na több nem lesz, de erre mégis jön valami. Felkészülni erre tényleg nem lehet  és amikor ott van előttem nem igazán van sok lehetőségem, csak az van, hogy szembe nézek velük, mivel kikerülni nem lehet...

Szóval ma is ide menekültem, aztán hajnalban indulok vissza. Alváshiányra kíváncsi leszek, hogy milyen lesz. Menni fog-e így is. Legfeljebb út közben leülök kis időre és szemeimet is megcsuknom. 

Mert fájdalom, fáradtság, nehézség, éhség mellett,  sokszor mondom csak úgy út közepén: Boldog vagyok! (de ezt hangosan szoktam mondani, jó ha ez természet is hallja, meg önmagam is aki Írott-kőnél vár. )

 /Holnap jön Klastrompuszta/ 

Jó, tegnapi inkább aranyos volt.

Jó volt szállás, mivel szobához járt másnap reggeli is.

Következő állomás Kevély-nyereg volt, ahol egy-két helyen volt meredek rész is. Amúgy  jópofa tanácsokat is kapok a könyvből..épp ma olvastam mit csinált Cheryl amikor meredek részen kellett felmennie a hegyre. Számolta a lépéseket. Hát Kevély-nyereg felé gondoltam, ezt ki kell próbálni, hátha bejön nekem is. Nem néztem fel felé, nem néztem  a meredeket, hanem csak lábaim elé és elkezdtem a számolás...egyszer elmentem 130-ig is, de inkább maradtam a 100-nál...végül rájöttem, ez  igenis bejön nálam is. Mivel számolással foglalkoztam és nem azzal, hogy milyen az út, jobban mentem. Kíváncsi leszek Írott-kőnél is el tudok-e majd számolni 100-ig.

(Másik tanácsot is kaptam ám...könyvben írják, hogy térképet is szét kell tépni és akkor könnyebb a szörnyeteg. Hát ez tényleg jó ötlet, mert Vadon nagyon vastag, így kitaláltam, hogy hát én meg széttépem a könyvet. Pontosabban azokat az oldalakat, amelyeket elolvastam, kitépem és kukába dobom. Otthon meg, amikor lesz pénzem veszek egy újat, mert ez könyvnek ott a helye a szobámban.)

Pecsétet természetesen meghagytam holnapra, inkább buszmegálló felé mentem. (17.23kor már ott is voltam, szerintem jó gyors voltam)

Leraktam a szörnyeteget, aztán irányt vettem kedvenc kínai étteremben. Húúú, de király volt a kedvencemet enni, ettem volna dupla adagot is, de sajnáltam a pénzt  rá.  Visszajöttem, akkor már mindenki átment a szobából és ágyat is megkaptam.

Szóval kaland meg volt ma is. Mondjuk furán éreztem magam Pesten...nem éreztem magam turistának, hanem inkább hajléktalannak. 

Csak ültem ott bambán, s fájdalmasan világossá vált előttem, hogy valóban nincsenek szavak, amelyek leírhatnák e tényezők jelentőségét. De már nem is volt rájuk szükség. Mostanra ugyanis tisztában voltam a jelentésükkel."

/Következő napi cél: Zsíros -hegy/

Reggel idézet elmaradt...most az ebéd pihenés közben pótolom: