- Nem is beszéltél Pepéről a blogban... - szólt önmagam - pedig nagyon életed része lett mám
- Igazad van. – állapítottam meg, miközben ránéztem cuki alvós szőrös társamra.
Történet egy kutyáról
Na szóval 2020 őszén nem éreztem magam jól...elő jöttek Bellás gondolatok önmagamnál.
“- Milyen jó volt Bellával minden este sétálni.”
“ - Milyen jó kutya volt...el volt engedve és mindig megállt út előtt aztán várt rám.”
“ - Más kutyákkal nem barátkozott, mindig kikerülte őket, emiatt gond nem volt vele.”
“ - Spar-ba mehet is el volt engedve...bejárat előtt ült és csak bámult, hogy mikor jövök már ki a boltból.”
Főleg esti séták miatt gondoltam, hogy milyen jó lenne egy kutyus. Bellás séta közben mindig önmagammal voltam..át gondoltam az életet és feltöltöttem vagy épp bátorságot, ötletet, erőt gyűjtöttem.
Ezek gondolatok hatására kezdtem egyre többször mondani Nagynak: “ - Szeretnék egy kutyát”
“ - Lelkemnek is jól esne egy háziállat” (persze felelősség is bennem volt, ami ehhez nagy szükség van).
Szóval mondtam, mondtam, egyre többször mondtam ilyen mondatokat.
Egy szép napon...
- Honnan tudod, hogy szép volt? Lehet csúnya nap volt - nem bírta a csendet önmagam - Na mindegy.
Vagyis egy szép napon Nagy rábólintott.
Ezután én írtam egy kutyakiképző ismerősnek, hogy szeretnék egy kutyát és ha már kutya, akkor olyan legyen akiből akár terápiás kutya is lehetne.
Én ugyanis pár éve elvégeztem Állatasszisztált terápia tanfolyamot, mivel jásztóházban kutyás programokat is szerettem volna/ szeretnék.
Ismerős szerencsére ráért és segítőkész volt, így elmentünk hármasban a Luca menhelyre, ami Pest mellett van.
Nézünk..nézünk a kutyákat, egyszer csak Nagy észrevett egy 2 éves fekete keverék kiskutyát, aki figyelt és mégsem kiabált, mint többi kutya. Én nem is vettem volna észre...
Tetszett mert, csak 13kg-os...nem hosszú szőrű...és aranyos arcú volt meg csendes. Mondtuk nézzünk meg...
Kutyakiképző elkezdte a teszteket csinálni vele.
Megállapította, hogy nincs nagy gond vele, szerinte alkalmas a kiképzésre. Közben nem akartunk máris első kutyánál megállni, így megnéztünk egy pár hónapos kutyát is.
Szívünk mégis 2 éves fekete keverékre felé ment, így ő vittünk haza Pécsre.
- Állj máááááár meg! – rezgett a mellkasom önmagamtól, mivel nagy nosztalgiázásban került – Legyen inkább ebből több rész, úgyis hosszú története van neki már eddig is.
- De jó ezeket visszaidézni.
- Nekem mondod? - önmagam szíve is egyre jobban csak dobogott. – Én is ugyanúgy mosolygok, mint te
Hamarosan jön Egy kutya története következő része....
- "Hamarosan"? Hát kedves olvasó, ezt el ne hidd énemnek! Mondjuk szándék ott lehet. - önmagam hozzászólása a záráshoz.
