Persze idézet is jön:
"Amikor eljutottam ahhoz a gondolathoz, hogy a PTÖ-túra a legnehezebb dolog az életemben, hirtelen megtorpantam. Nyomban helyesítettem a gondolatot. A legnehezebb dolog az életemben az volt, hogy végig kellett néznem, ahogy anya meghal, és utána nélküle kellett élnem. Az is nehéz volt, hogy elhagytam Pault, és ezzel tönkretettem a házasságunkat és az életünket, és mindezt csak azon egyszerű és megmagyarázhatatlan okból, mert úgy éreztem, ezt kell tennem. De a PTÖ-túra másképpen volt nehéz. És ez valahogy az összes többi nehéz dolgot egy árnyalatnyival megkönnyítette. Furcsa, de így történt. És talán ezt már a legelejétől fogva sejtettem. Talán ösztönös gyógymód volt az, hogy hónapokkal korábban hirtelen felkaptam azt a PTÖ-útikönyvet, amivel életem elszakadt fonalát újra összecsomózhatom."
Itt, azért én is elgondolkoztam....mi volt az nehéz elmúlt 1-2 évben...és milyen nehéz eljutni önmagamhoz(Írott-kőhöz). Az hiszem egyetértek Cheryl-vel, másképpen nehéz. Kék-túra során másmilyenek lettek a pofonok is amelyeket kaptam. Mintha pofonok átalakulna nem pofonoké...Nehéz az út, de mintha ezzel eltűnne rossz élményeim, amiket át kellett élnem.
Aztán egyszer csak eszemben jutott apu...Vajon mennyből mit lát? Vajon hogy nézni jó/rossz napjaimat? Ha lejönne 1 órára az erdőben, mit mondana?Választ ezekre senki nem ad...még maga túra sem. De, azért önmagamnál majd felnézek az égre és gondolni fogok rá is. /Egyébként apu halála kapcsolatban érdekes dolgok történtek...le is írom, de inkább majd holnap reggel, mivel most alvás jön./