Minden egyes nap, egyre jobban örülök, hogy sincsenek már fájdalmaim...már 4-5 napja jól vannak a lábaim...igaz sebtapasz van mindennap a lábujjaimon, de ha ez kell nekik, akkor legyen ez. :)

Első lépések nem voltak kellemesek, mivel éreztem, hogy újból ezer kg-os lett a szörnyeteg és újból kézbe került az esőkabát...Szigliget után szerencsére ez elmúlt, megszoktam ismét a szörnyeteget meg a kabátot is.

Amúgy augusztusban tervezem, remélem annyira ki tudom pihenni a kék-túrát :)

Na szóval itt fenékkel csúsztam lefelé. Kétszer leestem. Testem szépségben maradt, viszont nadrágomon meg maradt az emlék, mert egy kis lyuk lett rajta..

Este meg másfél hónap után újból beugrottam kedvenc boltomban...Lidl-be. Varcsi, reggeli vásárlás.

Zárás: Na álmos lettem...az hiszem itt abba is hagyom. Eszek aztán megálmodom a csodákat. :)

/Következő napi cél: Vállus/

Egy kis idézet..

"Miközben továbbgurultunk, úgy éreztem, mintha visszafelé peregne le előttem északra tartó menetelésem - az a sok kilométer, amivel úgy megszenvedtem, most egyetlen óra leforgása alatt semmivé lett -, ugyanakkor már az isteni érzés volt, hogy ott ülhettem, abban autóban. A bepárásodott ablakon egy kis foltnyi helyet szárazra töröltem, s csak néztem, ahogy elhúznak mellettünk a fák. Mivel az út elég kanyarós volt, nem mehettünk többel harmincnál, de én mégis úgy éreztem, mintha hihetetlen sebességgel utaznánk, a táj összemosódott előttem, nem jegyeztem meg az apró részleteket, s már nem a része voltam, nem ölelt magába, inkább csak némán félreállt."

Igen...amikor buszra vagy vonatra szállok és szállás felé veszem az irányt, átélem én is ez az érzést. Távolból nézem csak hegyet és csodálkozom, hogy az a hegyet is megjártam, most meg elrepül 1 perc alatt...de közben természetesen mosoly jön az arcomra. 

/Ma Tapolca a cél...Szigligeti vár már meg van/

Hát tegnap tényleg nem könnyű nap volt...

De azért tegnap boldogsággal töltött el, hogy nincs kezemben a kabát.

Háromnyegyed  10-kor elkezdőzött a tegnapi nap is...Ki tudom jelenteni, igen bejöttek a számításaim, Balaton-felvidék a kedvencem. Kőtenger nagyon bejött...Csobánc váránál csodálatos érzést lehet kapni...Badacsony tanúhegy, ahogy Csobánc vára ő is megdolgozott de amit adott...az nagy ajándék volt számomra. 

Jó érzés volt összefutni velük, csak az zavart, hogy látták mennyire nincs nálam a szépséges énem... :D

Mivel nyálamat nem mindig nyeljem le...ha nem figyelek oda ki is folyik. Nagy forróságban meg szárazság van szájamban is, így ajkamon megszárad a nyál is. Ha innák többször, akkor ez nem lenne, viszont én nem szeretek úton percekért megállni...csak ivás miatt nem. Szóval, ez nem szép látvány, viszont nagy erdős egyedüllétben "leszarom" módban van...ettől függetlenül túrázóknak, embereknek azért nem szívesen mutatom.

Csobánc várnál jól éreztem magam, de lefelé utat nem találtam. Mentem 1-2 kört a hegyen...3. körnél már megkérdeztem egy társaságot, ők mondták, hogy keleti oldalon kell lemenni...igaz elment itt az idő, de meg lett. Fél 3-kor indultam lefelé...és hát nem volt jó látni, hogy még 1 állomást se mentem. Fejemben előjöttek ezek a mondatok: "hol van még a cél"... "nagyon messze van" ..."és Badacsony tanúhegy is előttem van"..."el kell érem a vonatot, utolsó 20.25kor van"...Aztán abba hagytam a kommunikációt az agyammal, inkább neki vágtam az útnak. Káptalantótinál bolt nem volt csak büfé, így nápolyi lett az ebédem...ekkor még jobban örültem, hogy almákat kaptam. Időm viszont nem volt, így gyors evést csináltam.

Felálltam és elindultam, mivel még hosszú út várt rám.

Jó hosszú nap lett..

De boldogság út ezzel is jár...aztán majd úgyis önmagamnál visszakapom szépséges énemet is.. :)

Na szép kis nap volt ma is... :)

Hajnalban fél6 kor el is indulhattam, mivel ahogy írtam szabadban éjszakáztam. Lábam nem volt cipőben..és nagy boldogsággal jelentem: Nem lett baja! Mehettem úton szokásos örömmel.

Balatonhenye nem volt messze, hűvös reggelen kellemes volt a séta. Henyén reggeliztem meg pihiztem egy kicsit, aztán szürke felhőkkel neki vágtam máris az utolsó állomásnak (Szentbékkálla). Ez se volt halálos hosszú...közben összefutottam Eötvös-kilátóval, ahol ismét boldogság érzés jött rám. Máris leültem és olvastam is egyet. Élveztem, főleg mert nagy szellő is olvasott velem...

Érted? érted? 1 percen múlt az egész...ha 1 perccel később nézem meg az időt az étterembe, akkor elkéstem volna...

Viszont ezután nagy, nagy boldogsággal mehettem Balcsi felé...büfét is találtam. Holdas víz mellett ettem, aztán hold egy kis sétára hívott. 

Álmodoztam arról, milyen boldog percek lesznek azok, amikor gyerekeimmel fogok bolondozni a Balaton felett.

Most viszont inkább alszom, mert holnap már nem könnyű nap lesz. Önmagam meg már nagyon vár..ott az Írott-kőnél.

/Holnap Badacsonytördemic a célom/

Úrkúton este sikerült úgy elaludnom, hogy még pizsit se hoztam magamra…csak éjfélkor ébredtem fel…ekkor felhoztam, azért pizsit is. Ennek ellenére reggel nem keltem fel korán. Mondjuk nem is bánnom. Valamikor jó, ha több alvás van.

Mivel késői indulás volt, így későn indultam az utolsó állomáshoz is. Kicsit sietni kellett, de odaértem még világosban.  Erdei suliban próbálkoztam múlt héten szállást foglalni, de sajnos ezen napon telt ház van …és igen ezt élőben is láttam/hallottam. Így hát védett helyet kerestem, ahol lepihenhetem…

Most kivételesen nem bánnom, hogy kinn voltam. Mivel pár napja jobban van lábam, kitaláltam, hogy megnézem mi történik, ha nem ágyon pihen a lábam, de cipőből kiveszem. Amúgy is jó időt olvastam éjszakára és ma könnyebb napom lesz. Meg van esély rá, hogy délutáni alvás is lesz. Ezért is örülök, hogy már 5kor úton tudtam lenni, így előbb beérek a célba.

Ahogy írtam, én nem szoktam ilyent…de tegnap jó kedvem volt. Lábaim rendben voltak, gondoltam most ez kitérőt megteszem. Amúgy is nem messze van.

Mit kaptam ott? Olyan érzést, ami szavakkal elmondhatatlan…közben látványban fürödtem..

Boldog vagyok!!! Ezzel elbúcsúztam…Kab-hegytől.

/Ma könnyű napom lesz…Szentbékkálla a cél. Csak 13 km, viszont szállásom Révfülöpön lesz/

meg láttam a szívem csücskét...BALATOOONT! :) :) :)

Percek kérdése és neki vágok Balaton-felvidéknek. Nem jártam erre sem, de már előre tudom, hogy ez lesz a kedvenc hegységem...és már most tudom, hogy ősszel vagy jövőre újból megjárom, csak lazábban. :)

Na csak ennyit akartam. Vár rám a szívem csücske úgy, hogy el is indulok Csicsói erdészházhoz.

Úrkúton sem igazán láttam szállást, így már előző napokban azt terveztem, hogy Pesten lesz a szállásom, de szerencsére okos fejem van...Ugyanis pár napja írtam Úrkút Polgármester hivatalhoz, hogy esetleg nem tud-e szállást Úrkúton. Visszaírtak, hogy de van...így hát boldogságomra, helybe lefoglalhattam a szállást.

Evés, aztán jött az igazi kaland...

Ettől függetlenül jól esett, hogy elkísért és egy szakaszon társam is volt. Jó volt vele...

Erre ő megkérdezte első háznál egy családot. Falu másik végén van, mondták. Sanyi mondott ezt-azt, aztán nagy boldogságomban az lett, hogy a csávó kocsival elvitt a házhoz. 

Szobában ledobtam a szörnyeteget és füzettel lesétáltam a vendéglőben, ahol vacsorát is kértem. Nem volt a legjobb, de örültem, hogy ehettem.

Utolsó mai boldogságos hír: Tegnap is jól voltak a lábaim. :)

"Mintha az, hogy itt vagyok a vadon megszentségteleníthetetlen szépsége közepén, azt jelentette volna, hogy én magam is megszentségteleníthetetlen vagyok, mindegy, mit vesztettem el, mindegy, mitől fosztottak meg, mindegy, milyen szánalmas dolgokat tettem másokkal vagy magammal, és mások mit tettek velem. Annyi mindenben kételkedtem, egyvalamiben azonban nem: a vadon világosságában beleillettem."

Mai cél: Csicsói erdészház

Tegnapelőtt meg lett Kőris-hegy is, Bakony csúcsa.

Végül Németbánya...meg lett a napi célom...fájdalommentesen. Itt előző napokban próbálkoztam szállást találni, de nem igazán sikerült. Egyet találtam Németbányán, de ott telt ház volt. Mást neten nem láttam, még közelében se. Viszont most már tudtam, ha jót akarok lábaimnak, akkor szállás kell nekik... Lett egy tervem is. Mi volt az? Mit csináltam a tervben?

BOLDOGSÁÁG! De most tényleg nagyon boldog voltam, amikor ezt meghallottam. :D

Marika is kedves volt, sokat beszélt magától, családjától. Reggel meg csomagolt szendvicset is, amit úton első padnál meg is ettem.

Na szóval, hogy milyen út volt arra újból nem emlékszem, de arra igen, hogy jó volt ágyon feküdni...és vacsit kapni.

"- Köszönöm, jó ez így - feleltem, mert illemtudó akartam lenni, de azért levágott pár szeletet és odahozta nekem. Olyan gyorsan faltam fel, hogy már indult is vissza a pulthoz, s szó nélkül vágott még egy kicsit. Belenyúlt a csipszes zacskóba, újabb maroknyit halmozott belőle a tányéromra, aztán  kinyitott  egy doboz gyömbérsört és elém tette. Ha kiürítette volna a teljes hűtőszekrényt  én valószínűleg mindent megettem volna az utolsó falatig. - Köszönöm - mondtam újra és újra, amikor csak valamit elém rakott az asztalra."

Most jutott eszemben..vacsi mellé teát is kaptam. Valahogy így éreztem Marikánál, mint Cheryl ebben a helyzetben.

Tegnap meg Úrkút volt a cél...most innen is írok. (nem semmi nap volt...)

Ma újból jól voltam, mivel éjszaka  szálláson pihizett a sebes lábaim...reggel fürdés, kenőcs és tapasz és máris jobban volt.

Zirc előtt Nagyesztergáron, máris erdőből kijövet találtam óriás hintát...Boldogság! :D Rá is ültem, de meglökni már nem tudtam, mivel magason volt és nagy is. Minden esetre csak ülést is élveztem rajta...  

17-re beértem Borzavárra...ahol már lassú tánc ment köztünk. Presszónál megtaláltam a pecsétet, aztán utca keresés...ahol szállásom van.

Még papucsot se tudtam már belerakni...Aztán hozott varcsit, aminek persze megörültem. Közben meg kérdezett ez-azt..mi a betegségem...hogy tudom ezt egyedül megcsinálni...stb. Szimpi volt számomra. 

Na ezután tiszta boldogságosságban voltam. 

Tapasz ami bejön meg szállásos éjszakák...(kitaláltam, ha település a napi cél és mégis nem találok szállást, még közelbe se, akkor felrepülök Pestre...ott 100%, hogy kapok valahol szobát. Igaz egyre messzebb vagyok tőle, de buszon legalább alszom.)

Holnap meg Németbánya a cél.

Kíváncsi leszek, hogy önmagamnál el is fogom-e hinni az egészet.

Határozottan tetszett a tegnapelőtti nap és az hiszem bejön ez a Bakony. Pedig nem volt sima az út...sőt volt itt minden és talán pont, ezért tetszett az egész.Természetesen legjobb víztároló rész volt.

Este meg elértem a célom a Bakonykútit 

Ma Kisgyón előtt kezdett nagyon fájni...pecsétet már nehezen tudtam megcsinálni, indulás meg még nehezebb volt, úgy hogy 5 perc után leülés a földre és kézbe venni a kenőcsöt. Közben mondtam: Sajnos én ezt nem bírom tovább. Feladás felé mentem...Erre mi történik? Kicsit jobban lett, tök jó tempóban is mentem. Aztán, találkoztam egy kereszttel padokkal. Mintha Isten szólt volna: Hééé én is itt vagyok veled, ne feledd el. Leültem imádkozni...Mit látok? Mielőtt elmondanám, tudni kell ma se sikerült enni, mert ugye bolttal vagy étteremmel randizni nem volt lehetőségem. Na szóval leültem a kereszt elé és megláttam másik padon egy tiszta új gyümölcsszeletet...Angyalok is tudták, mikor kell reményt adni.

Zárás: Most először érzem azt, hogy nem fog menni...nagy a fájdalom...most előbb volt fogmosás, hát már sima állás is fájdalommal jár. Bár zavaró, hogy vége felé akarom feladni.

/Ma Borzavár a cél, ahol kiderül mit kezdek a fájdalommal/