2016.05.03. Nagymizdó
Igen ma csak pár km-et mentem, mivel tegnap még azt írták, hogy holnap kicsit több eső lesz, így úgy döntöttem ma megyek egy keveset, aztán holnap kiveszek egy pihenőnapot. Ez a pihenőnapot Nagymizdón sikerült elintéznem, aztán csütörtöktől meg igenis megpróbálok belehúzni a dologban!
Döröskétől Nagymizdóig elég kellemes séta volt. Nem volt harcaim a mocsárokkal... Egyébként tegnap óta van az, hogy nem csak a barátságos szörnyeteggel foglalkozok meg a nehézségekkel, hanem végre valahára gondolkozom is.Igazából nekem ez a hobbim...otthon mindennap eljárok sétálni és közben az életen gondolkozom, ha meg jó dolog történik velem vagy tragédia akkor meg főleg..ez ad még nagyobb örömöt a nagy dologhoz és ez ad erőt a nehéz időszakban. Úgy, hogy örülök, most már ezen úton is tudok az életen gondolkozni.Előjött az elszántság és a "nem adom fel" gondolat...Egyszer-kétszer rám jön, hogy ez mégis sok lesz, főleg szörnyeteggel, de aztán jön másik perc, amikor azt mondom: "végig csinálom, én nem adom fel". Ugyanis én nem szoktam feladni a dolgokat.
Honnan van ez "nem adom fel" életszemélet? Vagy hogyan lett bennem?Igen, hiszem ha nem lennék beteg ez se lenne erős bennem. 9 hónapos koromban, amikor agyvelőgyulladásom lett, nagyon rossz állapotban voltam. Nagyon sok mindent nem tudtam...és egyes dolgok nem 9 hónaposak kerültek ki, hanem hónapokkal vagy évekkel később. De nekem nagy szerencsém volt és van is. Miért? Mert ilyen jó szülőket kaptam. Beteg lettem és ők ezzel nehézségek ellenére is együtt tudtak maradni, és bizony ebben időszakban anyuék nem sírtak, nem panaszkodtak, nem várták szobában ülve a csodát. Mert csodák igenis vannak, de egyes csodákhoz tenni is kell.Szóval ők elvittek százmillió dokihoz, minden módszert kipróbáltak velem és elvittek mindenféle szakemberekhez...és sok dolog jól is jött illetve segített.
Ez által megjelent életemben Margó nevű hölgy is, a gyógypedagógusom, aki nagyon szívére tett és ezután már ő is segített anyuéknak ötleteket adni. Emellett meg persze jártam óraira, ahol mindig azt hallottam "meg tudod csinálni!" ; "nincs feladás!"; "Addig csinálunk, ameddig nem fog menni!" Persze ezeket otthon is folyamatosan hallottam, és ezeknek meg is lett az ára...Bizony, bizony! Sok mindent megtanultam.
Persze tudom én elszántságom nem lett volna, akkor semmi nem jött volna össze. De az is tudom, ők segítségük nélkül se sikerült volna...Szóval ők hárman adták bennem "nem adom fel" életszeméletet.
UI.: Többek között ez az egyik, amiért hálás vagyok, hogy beteg lettem...betegség nélkül nem ismerném a csodálatos gyógypedagógusomat (ma már bérmaanyám és pótanyám is), és betegség nélkül nem lennék lelkileg erős.
