Holnap lesz utolsó napom, utolsó nap önmagam nélkül. Hiszen holnapután már akár akarom, akár nem összefutok vele.
Eddig mindig nagy boldogság jött rám, amikor erre napra gondoltam, de most fura érzés támadt...rá kell jöjjek ennek bizony vége lesz és vissza repülök a nagyvilágból a valóságban. Talán ez ami félelmetes lett számomra.Egyet tudok...másképp megyek vissza, mint ahogy eljöttem.
Mai mese?Nagy kaland már nem is volt..Reggel megint nevettem egy nagy jót. :DMiért? Úgy tűnt, hogy notebook, telcsi után fényképezőgép is feladta magát...Nevettem és csak nevettem, mert én erősebb vagyok mint egy notebook vagy egy telcsi vagy egy fényképezőgép. :D Remélem szörnyeteg túl élni már ez a két napot.
Visszatérve fényképezőgépre, nem tudom mi lett baja. Reggel működött, aztán rá akartam tenni gépre a képeket, de adatkábelt nem tudtam berakni a fényképezőgépbe (adatkábelt mindig tisztasági táskámban volt a helye). Kicsit erősebben is próbáltam, de nem ment. Aztán észre vettem, hogy erős próbálkozás után rosszul lett a fényképező...meghalt ő is.De kitaláltam, holnap úgyis Kőszegre is bemegyek, majd ott veszek egyet. Mivel mindenképp kell kép a célból..önmagammal együtt. Még jó, hogy volt félre tett pénzem. Már éveken ezelőtt össze volt gyűjtve, nem használtam fel semmire, mivel ez pénz vészhelyzetre volt félre rakva. Hát 2017-ben ez a vészhelyzet is eljött... :D(oké, lehet valakinek nem vicces...de én csak nevetni tudok....)
Így a mai utat óra nélkül tettem meg, nem tudtam út közben időt nézni...nem tudtam mennyit mentem...mennyi van vissza...Végül háromnegyed 4 kor értem a szálláshoz ( tudom, mivel megkérdeztem a nőt). Utolsó szállásomhoz, következő már önmagammal lesz, durva ebben belegondolni.
Út jó volt. Nap se sütött erősen, de ettől még nagyon meleg volt. Szeleste és csárda között egy kis részén szándékosan elértem Kéktől..Pontosabban vasút mellett voltam. Kijöttem az erdőből, aztán szembe kb 50m után jött újra az erdő...Ott viszont jelzést nem láttam és ráadásul mindenütt nagy növényzet volt. Füzet nézés után, úgy döntöttem, inkább közvetlen vasút mellett fogok menni, úgyis nem sokára át kell majd menni rajta. Elindultam...20 perc múlva észre is vettem az utat meg átkelőt, ami nem vasút felett volt, hanem alatta. Vagyis én fenn vagyok egy dombon, amin tele vannak bokrokkal. Nagy szerencsém lett...mivel észre vettem egy lépcsőt, így lejutottam újra a kékhez.
Ablánci csárdánál már nem volt szerencse...azt hittem lesz kaja lehetőség. Tévedtem...nem volt, így este 5-kor ettem újból. Reggelire meg sajnos boltból nem kaptam kakaót...nagy csalódottság...Na mindegy. Inkább készülök utolsó igazi napi útra.
Holnap meg azt terveztem, hogy hajnalban megyek kicsit...Kőszegen megállok több órára...aztán késő délután megyek tovább, mivel utolsó éjszakám lesz a szabad ég alatt. Így ráérek későn oda érni.
Idézet:"A délután hátralévő részét itt töltöttem, a tavat bámultam. 537 kilométer választott még el az Istenek Hídjától, de valamitől úgy éreztem, mintha megérkeztem volna. Mintha az a kék víz elmondta volna nekem azt, ami miatt egész idáig gyalogoltam.Ez valaha Mazama volt, emlékeztettem magam. Ez valaha egy közel 3600 méter magas hegy volt, aminek aztán kialudt a szíve. Ez valaha láva-, tajtékkő- és hamusivatag volt. Ez valaha egy üres teknő volt, ami évszázadok alatt telt meg. De bármennyire igyekeztem is, nem sikerült ezeket a képeket felidézni. Nem láttam sem a hegyet, sem a kopár vidéket, sem az üres teknőt. Egyszerűen nem látszottak már. Már csak a víz csöndjét és nyugalmát lehetett érezni: ez lett a hegyből, sivatagból és a üres teknőből, miután a gyógyulás folyamata kezdetét vette."
Talán én is ilyen választ kaptam... ;)
(kép: természetesen ez nem ma készült.. :) )
/Utolsó napi célom: Hét-forrás...és már csak 2 nap, vagyis holnapután ott leszek önmagamnál/
