Másfélmillió lépésem önmagamhoz

Másfélmillió lépésem önmagamhoz

Holnap illatos, tiszta indulás lesz...

2017. június 20. - mosolyszem
Na mit mondok ma is?

Hát persze, hogy Boldogságosság! :D

Boldogságosság van, ugyanis úgy tűnik utolsó hegységemet illatosan fogom elkezdeni. Mivel kaptam mosógépet meg mosóport a szálláson. Holnap simán randira is mehetnék, ha nem lenne bő a nadrágom..:D 

De randi helyett, inkább fájdalommentesen ugrálok tovább a Kéken boldogságban, szeretetben...hiszen önmagam is nagyon szeretne már randizni. 

Ja ma büszke voltam magamra. Hajnal 4:43 már buszon ültem és Káld felé mentem, háromnegyed 6 kor már úton is voltam. Nagyon élveztem a hajnali, reggeli sétát, ez talán még nagyobb motivációt adott, hogy igenis korán induljak el az utolsó napokban.  

Utolsó sima út is bejött, tetszett, hogy széles volt az út és erdő is volt. Közben azért egyszer-kétszer lepihentem...egy helyen fél órás alvás is lett, aztán 11:45kor már benn voltam a szálláson. Örültem, hogy helybe tudtam foglalni szállást, ráadásul kék mellett van. Újabb boldogságosság. :D

Szállás mellett van italbolt ott kértem melegszendvicset ebédre, meg leugrottam újból a boltba. Aztán kiderült lehet vacsorát kérni is, máris szóltam, hogy én kérnék. Este 6 körül jött is a két fogásos vacsi, ami nagyon fincsi volt és csak 1000Ft volt.
Amúgy nagyon bejön ez a vendégház...képzeld van hintaágy is. Persze ez is boldogságosság  :D  

Lehet holnap indulás előtt olvasok egy kicsit  benne. 

Volt ma is délutáni alvás, ami kevesebb lett, mint tegnap mégis jobb volt az ébredés.

Zárás: Na vége a laza napoknak is, meg sima utaknak..
Jön az a kemény utolsó 5 nap, amikor csakis felfelé fogok menni...eljött utolsó hegységem is a nagy forróságban.
Tessék tovább is szorítani ;) Ugyanis utolsó lépéseket teszem meg.

Holnap 6 kor tervezem az indulást.

dscf5732.JPG

dscf5731.JPG

/Holnap Csényeújmajor a célom...és már csak 5 nap/

A bejegyzés trackback címe:

https://onmagamhoz.blog.hu/api/trackback/id/tr612607415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Smith W. 2017.06.20. 23:24:03

Továbbra is szorítok Neked, jó utat holnapra!

olahtamas- 2017.06.21. 01:09:39

Le a kalappal, ez a korai kelés igazi hőstett lehetett :)

hadidoki 2017.06.21. 19:53:11

Én nagyon élvezem a korai hajnalokat. (a kelést kevésbé!) Talán ez a legfontosabb szempontom, hogy én szinte mindig, kint alszom, ahol ér az éjszaka (általában sátorban). A hajnalokban van valami különleges: egyrészt laposabban, szokatlan szögből süt a nap, ami érdekes fényviszonyokat teremt, de ennél fontosabb az a lelki tényező, amit a várakozás, az "még minden előttem van" érzés sugall. * A várható kánikulában pedig kifejezetten praktikus a hajnali hűvöset kihasználni! * Az előtted lévő hegy nagyon szép, és nem is olyan magas. Még sajnálni is fogod, ha majd felérsz a tetejére. Hajrá, szurkolunk!
süti beállítások módosítása