Másfélmillió lépésem önmagamhoz

Másfélmillió lépésem önmagamhoz

Jön a két laza nap....

2017. június 19. - mosolyszem

Hát az hiszem égiek újból velem voltak..reggel szálláson mondták, hogy éjszaka eső is volt, tehát szerencse, hogy szálláson lehettem. Főleg azért. mert Ötvösi úton nem igazán találtam volna védett helyet.

Mai mese...
Ugye azt írtam, hogy indulok repülős útnak. Hát mégsem lett annyira repülős...vagyis fújt a szél, de nem annyira mint tegnap  meg ma reggel.
Amennyire jó volt egy társasággal találkozni, annyira jó volt búcsút venni tőlük és újból egyedül lenni a nagyvilágban... elindultam Szajki tavakhoz.

Hosszú út volt, ráadásul meleg is lett, pedig azt hittem ma még kellemes időben lesz részem. Nem volt se idő tábla..se pad..azért kétszer leültem földre, csak inni és semmit csinálni.

Ahhoz képes, hogy nem igazán van látnivaló, nekem ez rész is tetszik..kellemes utak az erdőkkel...olyan ez, mintha ezek lennének pihenőutaim. 
5 óra séta után meg lett Szajk is. Szerintem mindenki kitalálta mit csináltam máris. Persze bekajáltam...kértem 2 melegszendvicset meg palacsintát is. Közben észre vettem van kürtőkalács is, azt vettem vacsira, amit a célba ettem meg. De mielőtt tovább mentem volna a mai célhoz, természetesen tónál leültem olvasni. Ekkor már idő is kellemes lett.

7 után nekivágtam utolsó állomásnak. Itt már tiszta boldogság volt...nem voltam éhes, nem volt  melegem, nem volt nehéz út.  Végül ahogy 50 napban is, ma is célba értem.

Szállásom viszont nincs, amit nem bánok...
Neten nem találtam szállást, gondoltam, hogy majd faluban megkérdezem,hogy van-e szállás lehetőség, de aztán meggondoltam magam. Már régen töltöttem éjszakát a szabadban és akármennyire is furcsa...kicsit már vágytam rá. Legalább hamarabb leszek célnál holnap és szálláshoz is előbb oda érek. Mármint korai indulás miatt.
Ja és azért is örülök szabadtéri éjszakának, mert ez az utolsó előtti éjszaka, amin szabadban töltök. Legközelebb már nagyon, nagyon, nagyon közel leszek önmagamhoz (Írott-kőhöz). :D

Boldogságosság ;)

Zárás: Holnaptól nagyon laza két nap jön....igazából ezt két napos utat 1 napban terveztem megcsinálni. Csak akkor pont hétvégén kellett volna hazautazni. Én meg hétköznapnak jobban örülök, mivel ilyenkor  járatok is jobbak és haza menet közben két helyre be szeretnék menni, ahol tavaly már voltam, de ezek hétvégén lehet zárva vannak... 
Így, tehát kitaláltam, hogy egy napot kivágok két napra. 

Legalább pihenés lesz több és így erőt tudok venni testileg és lelkileg is az utolsó kemény menethez...Kőszegi-hegységhez. :)

Idézet:

"Amikor elhagytam a postát, ujjongatni lett volna kedvem a megkönnyebbüléstől és boldogságtól. A makulátlan csomagolású doboz mellett, amiben a bakancsom volt - az én bakancsom!"

Valami ilyesmit éreztem, amikor csodás hölgy átalakította a cipőmet... :)

Egyébként jó érzés olvasni, hogy ezek nehézségeket, amelyeken átmentem/átmegyek..átélte más is. Imádom ez a könyvet.

dscf5701.JPG

/Következő napi cél: Káld....és már csak 7 nap/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://onmagamhoz.blog.hu/api/trackback/id/tr3912604735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

olahtamas- 2017.06.19. 07:03:14

Nagyon jól csinálod, ezt az erőbeosztást, pihenést, blogírást!
Ötvösnél is ámultam csak, milyen klassz irodát rittyentettél össze a szörnyetegből :)
Nekem egy ilyen sűrű hétvége után 2-3 nap, mire elrendezgetem a fotóimat és megírom az összefoglalót, igaz nem szoktam fukarkodni a fotózással, most is összejött vagy 4000 fotó :D

mosolyszem 2017.06.19. 22:55:39

@olahtamas-: Hát 2. héten már belejöttem az iroda előállításában..most már csak 10 perc kell, elővenni meg elrakni dolgokat a szörnyetegben is :D
Fotókat meg napi szinten rakom fel a gépre. Ráadásul mindennap új mappa van, így otthon is tudni fogom, hol is készült az adott kép :)
süti beállítások módosítása