Kemény napok voltak ezek is...
Szívem már szerdán el indult volna, de sajnos volt sok, sok tennivaló...meg intézni való..
Ebből lett csütörtöki indulás, abból meg pénteki indulás..
Végén pénteki indulás se jött össze, mivel este vettem észre hogy fénykép töltő anyunál maradt, mehettem városban pedig egy kört. "Kör" amit elmúlt napokban sokszor meg kellett tenni, mert szükségem van gps-re...net megoldásra...(net nem szórakozásra kell, hanem főleg szállás foglalás miatt meg ha irányt nem látom, jól jön google is.)
Egyébként net megoldáshoz külön mesét is tudnék írni.. :D
De szerencsére, főleg bátyáméknak és anyunak köszönhetően meg lett oldva ez is...de ehhez is 3 kört mentem a városban...pontosabban 3 nap is kellett hozzá.
Viszont!!!
Ma már!!
Szörnyeteg bepakolás meg volt!
Szállás nézés is!! (mondjuk most kicsit spórolnom kell pénzzel, mivel itthon vár az albérlet és önálló élet, így 4-5 éjszakát terveztem szállásra)
Egy pihenőnap lesz Május 11-én Pesten. Pál Feri előadása miatt. :)
TEHÁT ANDI CSAJ...KÉSZEN ÁLL!
HOLNAP FELSZÁLL A BUSZRA ÉS INDUL SZÁMÁRA AZ ÚJ KALAND! :)
Ui.: Ahogy írtam már..úttól nem várok semmit. Nem hiszem, hogy nagy változás lesz, amikor célba érek.
Azt gondolom, hogy élvezni fogom az utat...lesznek most is nehézségek, fájdalmak, de út szépséges lesz ettől is.
Közben önmagamban szeretnék nézni...hiszen elmúlt 4 hónap önmagam miatt is lett olyan amilyen...emellett feldolgozni szeretném a történteket.
Aztán mit találok magamban vagy egyáltalán találok-e valamit, az titok számomra is..ahogy az is, hogy másképp fogok-e a dolgokhoz hozzáállni a kaland után...
Egy tuti, hogy erőt meg fogom kapni az úttól..vagyis ha más nem is, de lelki feltöltődés meg lesz. ;)
Idézet még nem Paulotól van (Paulo Coelho olvasás holnap a startnál fog kezdődni)
Ez Müller Péter szavai, amit elmúlt hónapokban olvastam...
" Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük... Az embernek a társa hiányzik. Nemcsak akkor, ha a halállal elvesztette, de akkor is, ha még sosem találkozott vele. Soha, egész életében!... A társtalan ember hozzászokott ugyan, hogy egyedül van, hogy lelkileg idegenek között él, megszokja a magányt, mint eszkimó a sarki hideget - de a lélek mégis tudja, hogy hiányzik belőle egy darab: hiányzik a másik fele. És ez nem csak akkor fáj, ha elveszítjük, hanem akkor is, ha nem találjuk meg!... Ezt az élményt mindenki ismeri, bár csak kevesekben tudatosul...
