Vacsiztam egy sorozattal.
Vége lett sorozatnak és szoba csend lett. Amit nagyon imádok az egyedüllétben...anyunál sose nem volt lakás csend, háttérben mindig ott szólt rádió, tv...
Nem is értem, hogy emberek mindig nem bírják a csendet, hiszen ilyenkor lehet legjobban jelen lenni.
Szóval szeretet csend lett...(rám is jött kis félelem, hogy mi lesz amikor ez csend fel fogja váltani egy gyerek zaj. De az hiszem ez időszak még nagyon nagyon messze van).
Csend és előjött, hogy hol a boldogság. Vagy ahogy Andi csaj mondaná hol a boldogságosság.
Érdekes ilyenkor mindig 63 napos utam jut eszemben...
Út...
ahol nem volt jelen a szépségem...
ahol egyes éjszakákon nem volt fedő a fejem felett..
ahol egyes napokon még rendes étel se ettem...
ahol tényleg hajléktalannak éreztem magam...
ahol egyes napokon fájdalmak voltak jelen..
Én mégis boldogságosságban voltam. Boldogságosságban, mert jelen voltam minden percben. Jelenben, ahol csodákat, szeretett, szépségeket, illatokat és élményeket lehetett kapni.
Igen célban persze boldogságra találtam, de élet megy tovább...néha ahogy úton is elszáll a boldogság.
Ekkor jó szobai csendben, szépen gondolatban visszarepülni és erőt venni és rájönni, hogy csodákat, szeretett, illatokat és élményeket kell keresni...és mind ezt a jelenben.
Nem akkor leszünk boldognak ha társunk lesz...ha munkánk lesz...ha lakásunk lesz...
Hanem most ebben percben, igen fájdalmas, hideg, csúnya állapotban, mert boldogságosság jelen van:
-fájdalmas lélek mellett is,
- magányos lélek mellett is,
- éhes lélek mellett is.
Csak nézz körül, ha nem látod, akkor nézz jobban és még jobban...hol a csoda, szeretet, illat vagy épp élmény/kaland...Látod? Máris jelen van boldogságosság is.
Ui.: Oké..ebben percben nekem is nehéz, de úttól kaptam/tanultam sok mindent. Szóval elkezdek én is jobban körül nézni a jelenben.
/aztán Boldogságosságra jobban jön társ is... :P /
