Igen tegnap hazaértem..
Meg lett 3. balatoni köröm. Király volt, ahogy mindig szokott, majd lehet írok bejegyzést a történetekről. Imádtam minden percét. Most viszont inkább azt írom le ami bennem van. Semmi köze Balatoni nagy sétához, talán csak az, hogy úton is ezek voltak bennem. úgy éreztem ki kell írnom magamból. (bocsi, hogy mostanában nem igazán kékes sztorik vannak, pedig blog cím erre utal).
Egy út...
és mindig van út, még akkor is, ha egyiknek vége van...
út, ahol nem mindig helyes úton megyünk...
nem helyes út és ezt tudunk is, de kilátás hiánya miatt mégis erre megyünk...
viszont kilátás lesz ott? ki út is lesz onnan? Mit kapunk végén?
Harc...
harc magunkkal, hogy mehetünk-e erre útra...
egy útra, ahol értékrendünk ellen megyünk...
és az út homályos nagyon, viszont harcnak vége...
ebben pillanatban lett vége küzdelemnek, nincs több türelem, inkább lelki fáradtság...
így tehát irányt veszünk egy nem helyes út felé...
Bátorság vagy gyengeség? nem lehet tudni...
De vágy erre visz és idővel nem állunk ellen, hanem csak rámegyünk erre útra is.
Ui.: Érdekes az a mondás, ami azt mondja minden okkal történik, az okra pedig mindig utólag jöhetünk rá.
Vajon itt is érvényes ez a mondat?
(képen nem én vagyok :P )
