Öröm hír!!

Öröm hír"!!!!!!!!!!!!!
Ma 31 nap után átléptem a Kék-túra felét! (584km) :D

Na ez az igazi boldogság...

Igaz épp írás közben mondtam "fáj a lábom"..de most már ez nem fog megállítani. Túlélem a fájdalmat is. Egyébként nem fáj folyamatosan...érdekes amikor órákat sétálok, akkor  semmi bajom vele. Csak amikor megállok és például leülök, aztán ráveszem magam indulásnak...na akkor szokott fájni. 

Ma reggel eljutottam Rozália téglagyárhoz, ahol elkezdtem a mai utamat.
Időjárás nagyon kellemes volt ma. Néha úgy tűnt tánc lesz, aztán mindig meggondolta magát.
Hármashatárnál volt egy-két meredek út, de nem voltak hosszúak, túl lehetett élni. Füzetben láttam, hogy ott van étterem, ennek örültem, hiszen ott akkor majd ebédhetek. Oda értem...mit kapok kapuban? "Zártkörű rendezvény" . Emberek teraszon, tőlük megkérdeztem, akkor nem lehet enni? Mondták, hogy nem...Nagy csalódottság, hát ebéd ma elmarad. Igen ám, de ez nagyon meglátott az arcomon is, erre miközben pecsét felé vettem irányt oda jött egy csaj - Mit szerettél volna? Valamit ettél volna?
Mondtam: Aha, igen.
- Hozok neked szendvicset jó?
- Jó (persze nagy boldogsággal mondtam).
Bement étteremben, aztán ki hozott két szendvicset is...sőt limonádét is. Na még nagyobb boldogságban voltam. Teraszon ültem le enni. Pár perc...kijött egy dolgozó
- Ön mit csinál? Ide tartozik?
- Nem (nem tudtam mit mondjak, zavarba jöttem)
Próbáltam ezt-azt mondani, de nem jött semmi.
Erre ő: Zártkörű rendezvény van, kérem ne jöjjön be.

Azt hitte én voltam benn és hoztam ki a kaját meg italt. Végül ez mondata után elment...nem lett semmi nagy cirkusz..kaját meg italt megkaphattam.

Ebédem mégis meg lett...mehetünk Hüvősvölgyre. Kellemes út volt, Árpád pihenő bejött számomra. Láttam a kedvenc hidamat a Szabadság hidat. Máris leültem egy kis időre. Pihi után indulás...meg lett Hűvösvölgy. Ittam egy fincsi presszó kávét, tök olcsó volt, meg rendeltem egy palacsintát...ezekkel vettem erőt az utolsó állomásra, Zsíros-hegyre. Elején még nem volt gáz, de aztán valahol felénél vagy vége felé volt egy kemény rész. Csúszós sár...meredeken részen, ahol tényleg csúszni lehetett csak. Gond az volt, hogy fel felé volt az utam és hát egyszer-kétszer nem sikerült menni, mert csúsztam lefelé. Szerencsére volt egy-két fa, amiben kapaszkodhattam, így feljutottam.

De ezután se volt vége, mert jött a hegymászás. Na erre tényleg nem gondoltam indulás előtt. 

Amúgy folyamatosan kapok meglepetéseket, mindig az hiszem na több nem lesz, de erre mégis jön valami. Felkészülni erre tényleg nem lehet  és amikor ott van előttem nem igazán van sok lehetőségem, csak az van, hogy szembe nézek velük, mivel kikerülni nem lehet...

Hosszú séta után végre célba értem...
Úgy terveztem, hogy egy védett helyen éjszakázom, de nem tetszett a idő, pontosabban a szél (napközben mondjuk élveztem, de este felé amikor jött a hideg, akkor már nem volt élvezhető). Meg védett helyet se találtam. Kitaláltam keresek inkább buszt amivel beugrok Pestre a palacsintázóban.
Igen 1-2 éve már ez csinálom...amikor esti programom van Pesten pl. színház, előadás, koncert stb....utána nem megyek szállásra, hanem beülök palacsintázóban, ami nagy kedvenc és itt töltöm az éjszakát. Első járattal meg haza utazok. Olcsóbb és finomabb. :)

Szóval ma is ide menekültem, aztán hajnalban indulok vissza. Alváshiányra kíváncsi leszek, hogy milyen lesz. Menni fog-e így is. Legfeljebb út közben leülök kis időre és szemeimet is megcsuknom. 

Zárás:
Most, hogy túlléptem felét bátrabban ki tudom jelenti...meg lesz az utolsó 28 nap is...
CÉLBA FOGOK ÉRNI!  
Érzem, egyre jobban érzem.
Miért?

Mert fájdalom, fáradtság, nehézség, éhség mellett,  sokszor mondom csak úgy út közepén: Boldog vagyok! (de ezt hangosan szoktam mondani, jó ha ez természet is hallja, meg önmagam is aki Írott-kőnél vár. )

 /Holnap jön Klastrompuszta/ 

dscf5182.JPG