Egy kis idézet..

"Miközben továbbgurultunk, úgy éreztem, mintha visszafelé peregne le előttem északra tartó menetelésem - az a sok kilométer, amivel úgy megszenvedtem, most egyetlen óra leforgása alatt semmivé lett -, ugyanakkor már az isteni érzés volt, hogy ott ülhettem, abban autóban. A bepárásodott ablakon egy kis foltnyi helyet szárazra töröltem, s csak néztem, ahogy elhúznak mellettünk a fák. Mivel az út elég kanyarós volt, nem mehettünk többel harmincnál, de én mégis úgy éreztem, mintha hihetetlen sebességgel utaznánk, a táj összemosódott előttem, nem jegyeztem meg az apró részleteket, s már nem a része voltam, nem ölelt magába, inkább csak némán félreállt."

Igen...amikor buszra vagy vonatra szállok és szállás felé veszem az irányt, átélem én is ez az érzést. Távolból nézem csak hegyet és csodálkozom, hogy az a hegyet is megjártam, most meg elrepül 1 perc alatt...de közben természetesen mosoly jön az arcomra. 

/Ma Tapolca a cél...Szigligeti vár már meg van/